REPÜLŐMÚZEUM  SZOLNOK

Takács Gyula: Bosch indítómágnes

Takács Gyulától, aki saját bevallása szerint a veterán motorok és régi műszaki emlékek gyűjtője, kaptuk az alábbi sorokat:

 

 

A segitségüket kérném.

Mire használták a képen középen lévő Bosch Anlass-Magnet készüléket? A készülék egy generátor mert forgatáskor "ráz". Arra gondoltam, hogy valami indító szerkezet. A tekerő karja hiányzik. Megpróbáltam fogóval forgatni és a pólus úgy rázott mint a motoroknál a gyertyapipa.

 

Üdvözlettel:

Takács Gyula

 

A "megfejtést" Nagy Andris szolgáltatja:

 

Ez egy indítómágnes, ami a német repülőgépek általános felszerelését képezte a korai időkben. Biztosan használták a fokker D VII, Halberstadt CL IV gépen ( itt fordítva beépítve, de gondolom nem
olvasták hanem használták), Rumpler C IV és a (neked mondom) Junkers A 50 Junior gépen.

Persze lehet , hogy máshol is de csak ezekről találtam adatot. Az 1930-as évek utáni gépeken nem találkoztam vele. Pontosabban nincs adatom de szerintem már nem alkalmazták. A berendezésről hiányzik a kurbli ami kb. az anlass-magnet feliratig ért le. Az első vh. gépeken a műszerfalon, a Junioron az ülés mellett a padlón volt elhelyezve.


Ha így megy, lassan összerakhatunk egy Juniort! *
 

NA

 

 

 

* A célzást megérted, ha elolvasod a Siemens Sh-13A motor azonosításáról szóló cikket: hónapokon belül már a  második tárgy kerül elő, ami Junkers A-50 Juniorról (is) származhat.

 

Megpróbálom elmagyarázni, az indítómágnes szerepét.

Az I. vh. utáni gépek motorjain mágnesgyújtás volt, ami csak egy bizonyos fordulatszám felett volt képes szikrát adni. Ezért indításkor - amikor pl. kézzel forgatták át a motort - egy segédeszközzel, esetünkben ilyen indítómágnessel biztosították a szikrához szükséges feszültséget, a rendes gyújtómágnes elosztóján keresztül.

Az indítás úgy festett, hogy néhányszor gyújtás nélkül átforgatták a motort, hogy a lógó hengerekben összegyűlt olaj eltávozzon. Utána a gázkar megfelelő állása mellett a gyújtást bekapcsolták, az indítómágnest a pilóta vagy segítője forgatta, és úgy rántották be a motort a légcsavarral. Amint a motor felpörgött, az idítómágnesre már nem volt szükség.

Ugyanerre a célra szolgál a most is üzemelő orosz eredetű csillagmotorok (pl. AI-14) "zümmerje", ezt nem kell tekerni, mert az akkufeszültségből állítja elő (szaggatással és transzformálással) az indításkori gyújtófeszültséget.

(hs)

 

 

 

Takács Gyula csereberére összeállított kincsei. Nem szívesen hagytam volna ki a fényképezőgépeket sem, ezért csak a következő képen vágtam ki az indítómágnest.

A kurbli a Bosch felirat feletti nyílásba illeszkedett.

A mágnes hátulról.

 

Andris gyűjteményéből előkerült egy-két fotó, ahol eredeti helyükön látunk hasonló - vagy éppen azonos kivitelű indítómágneseket:

Halberstadt CL IV.

Fokker D VII.
Fokker D VII, ezúttal rajzon.
És a  Siemens A-13A motor kapcsán szívünkhöz oly közel álló Junkers A-50 Junior.