REPÜLŐMÚZEUM  SZOLNOK

Groszvald Attila: Képek a "15"-ös MiG-23 UB aktív korából

 

Szia Sanyi!

Láttam, mások is el-ellátogatnak más országok repülőmúzeumaiba.
Nekem egy hosszabban tartó munka kapcsán, lehetőségem nyílt Bulgáriában látogatást tennem, a Plovdivi repülőnapon. Ekkor tudtam meg azt is, hogy itt, a Plovdiv-Krumovoi Graf Ignatievo repülőbázis közvetlen szomszédságában, egy repülőmúzeum is található.

http://pkb.groszi.fotoalbum.hu/

Ráadásul ez a repülőnap ideje alatt látogatható is. Sőt szinte el sem kell hagynom hozzá a repülőbázist, mert innen is kinyitottak egy bejáratot a repülőnap idejére a látogatók számára. Sajnos így a szabadtéri kiállítóhely hátsó része felől érkeztem meg a múzeum területére. Azért sajnos, mert így a legszörnyűbb látvány fogadott mindjárt az elején.

Alsónémedi óta nem láttam ilyen csúnyán, méltatlanul a gazban, össze-vissza heverő egykori repülőgépeket, az időjárás és az enyészet sorsaira bízva. Mig-15-ös gépek és alkatrészeik, PZL-101-es Gawronok, Z-37 Cmelák váz, egy Mi-4-es roncsa és egy L-60 Brigadyr maradványaira leltem a gazos rendezetlen területen.
Elszomorító látványt nyújtottak.
Aztán tovább mentem, és ott már sokkal rendezettebben sorakoztak a különféle repülő-technikák. Az állapotuk, változó. Igazán szépen helyrehozott gép, nem sok akad köztük, pedig számos repülőgép gazdagítja ezt a gyűjteményt. Az egyik leg elszomorítóbb látványt az Antonov An-2M nyújtotta. Sehol sem láttam még "Ancsát" úgy kiállítva, hogy ne cserélték volna le a vásznazását lemezborításra. Teljesen át van szakadozva, így az időjárás kénye-kedve szerint tépkedheti az amúgy is foszlásnak indult vászon darabokat.
Van még hasonló állapotban egy Z-37-es Cmelak, és egy PZL-101-es Gawron is. Mindkettőnek alig-alig maradt valami a vászon borításából. Mögöttük áll egy Bolgár kísérleti helikopter is, amihez semmi
leírás, vagy magyarázó tábla sem tartozik. Elég nehéz volt kideríteni, hogy ez egy Popovski H 11 B1 Soro. Ennél többet nem is sikerült megtudnom róla. Minden esetre látványnak is elég furcsa.

Aztán van mellette egy vitorlázó repülő is, melynek meg a kabinteteje hiányzik, így mindenki belenyúlkál, belemászik, meg ilyesmi. Ez sem tesz semmi jót egy ilyen kiállított géppel.
Ez egy Antonov A-11-es, nem túl gyakori darab, ezért jobb sorsra lenne érdemes, és természetesen megérdemelne egy táblát is.
A kiállított eszközök előtt hiányoltam a magyarázó, ismertető táblákat is. Így egy laikus számára, csak kiállított repülőgépek maradnak anélkül, hogy tudhatná mit is látott pontosan. Ennek ellenére szép gyűjteményt tudhatnak  magukénak ott Krumovóban. Számos olyan technikát láthattam, amivel még másutt nem találkoztam.
Van a múzeum területén egy kisebb hangárépület is, ott tárolnak két repképes madarat is. Az egyik egy CsS-13 Podva, jelen esetben nem volt kitolva, és egy Dar-1A replika, ami az ottjártamkor a repülőnap statikus sorát gazdagította. Fedett kiállítótérrel is rendelkezik a múzeum, ami ellentétben a szabadtéri kiállítással, nagyon szépen összeszedett, rendezett képet nyújt a látogatók számára. Űrhajózási résszel indul, majd a másik részben a Bolgár repülés egész történetét megismerhetjük tablókon elhelyezett fotókon, tárlókban kihelyezett személyes tárgyakon keresztül egészen az egyenruháig.
Van első világháború előtti repülő és katapult ülés is, a bele illő magassági ruhába öltöztetett bábuval. Egyszóval valóban remek kiállítás. Így vegyes érzelmekkel  hagytam el a múzeum területét. De itt még nem ért véget a kiállított gépek sora.
A Graf Ignatievo repülőbázis főépülete, irányító tornya melletti kis parkban, van még egy kisebb kiállító és emlékhely is, ahol a szocialista Bolgár légierőben szolgált egykori helikoptertípusoknak ad helyet. Egy kivétellel, mert Mi-24-es az valamely okból, de lehet, hogy csak még, de egyenlőre nincs kiállítva.


Ha valaki arra tévedne, akkor azért jó szívvel ajánlanám a múzeum megtekintését
bárkinek is.

Groszi