REPÜLŐMÚZEUM  SZOLNOK

Barta Endre: Így is lehetett volna !

 

Szia Sándor!

A januári frissítésben esett szó a pápai repülőgépek sziluettjének a betonon maradásáról, amihez rövid memoárt fűztem februárban. A dolog azóta sem hagy nyugodni, még úgy sem, hogy tudok arról, hogy a megmaradt gépek közül sem mindet fogják bezúzni, 10 gép múzeumokban fogja folytatni a pályafutását, legalábbis erre a célra vannak tartogatva.
Ezek a gépek tételesen:

MiG-21MF: 4404, 9606
MiG-21UM: 5091,7011
MiG-21bisz: 4058,4025
MiG-23MF: 08,10,11,15

Ezekből kerültek ki a már rendbe hozott és Kecskeméten be is mutatott gépek, a többiek még régi lepusztult állapotukban állnak Pápán, v. ki tudja már, hogy hol (és kinél...)
Fénykép is van ezekről a gépekről, de nem én készítettem őket. Mintha rémlene, hogy keptar.hu-ról, mindenki által szabadon elérhetően.
Hát álljon itt a csatolásban a nem is egy, hanem 7 fotó ismeretlen szerző(k)től.

 

 

Azt csak később tudtam meg, hogy ezek a gépek el vannak különítve a többitől és meg is erősített benne amikor a hunavia.hu-n láttam, hogy ezekből hozták a kecskeméti gépeket. Valamint az is, hogy az airliners.net-en Kisgergely András pápai fotói között nem szerepel egyik gép sem.

A fotók 1-4-ig 2007 nyarán 5-7-ig 2007.03.01.-én készültek.
 

 
 
 
 
 
 
 

 

A képeken viszont nem szerepelt a Kecskeméten bemutatott 4408-as MF, éppen ezért nem tartom kizártnak, hogy esetleg további gépek sorsa is esetleg kedvezően alakul.


Valahol örülök, hogy a 4400-as MF széria egy további darabja megmenekül a bontóból. Valami miatt ezek a gépek nagyon közel állnak hozzám. Szerencsések is voltak, hiszen a legelső szériáról van szó, 1996-ig mégsem zuhant le belőlük egy sem és belőlük kerültek ki a leghosszabb életű MiG-21-esek Magyarországon. Ezért igazán fájt egy kicsit, amikor az akkor még létező szolnoki Jurassic Parkban egy napon beleakadtam a 4409-es jobb oldali fékszárnyába és egy további borítólemezébe...
 


Viszont ahogyan jártam a világot a pápai képek mindig eszembe jutottak. Különösen így volt ez Csehországban, ahol a miénkhez hasonló összetételű légierő üzemelt és üzemel ma is.
Érdekes volt a megfigyelés, hogy egy ugyanolyan volt szocialista államban az emberek fejében mennyivel több "rakomány" is tud lenni, mint nálunk. Egy olyan országban ahol a repülés nemzeti ügy, ahol minden ember felnéz az égen szálló gépekre fel sem merült, hogy a gépeket elkótyavetyéljék v. ami még rosszabb megsemmisítsék. Nem érzeték koloncnak és senkinek nem fordult meg a fejében, hogy a gépek fű alatti eladásával egy-két "ember" pénzre tehetne szert - nem úgy mint nálunk, ahol a HM egyszerűen senkit nem mer beengedni Pápára nehogy valakinek feltűnjön, hogy nyakig vannak a slamasztikában és nemcsak a kivont gépeket illetően.

Az ellenkezőjére a legszebb példa nekem a Csehországi Vyskow városa, ahol a város mellett kb. 2 km-re az egykori TSZ kb. 2 hektáros betonos (igaz kicsit hepehupás és cigányputrira hasonlító bódékkal teli de a célnak teljesen megfelelő) területét megvették, majd maga a Légierő a selejtezett gépeivel feltöltötte és hétvégente belépődíj ellenében bárki megtekintheti a közel száz repülőgépet és a több ezer "relikviát"!!!!!
Nem kisebb fajsúlyú gépek kerültek ide, mint a 90-es évek közepén hatalmas sikerű tankverős-békás Szu-25K, de minden egyes változatból több SZu-7es is, mellettük egy eredeti szovjet gép is.. De rengeteg elásott Il-10-es maradvány mellett rengeteg robotrepülőgép, fedélzeti fegyver, hajtómű, szimulátor és még rengeteg kuriózum határát súroló dolog a témával kapcsolatos tárgy, sőt a Csehszolvák autóipar rengeteg dolgai is ide kerültek.

Nem szaporítom tovább a szót, inkább beszéljenek helyettem a képek.
Az elküldött képekhez sorrendben tartoznak a linkek, kérlek tedd be a képek alá, ha valaki eredeti méretben is kívánja őket látni ott megteheti.

Aki az összes feltöltött képet látni kívánja, az ide kattintson:
www.panoramio.com/user/1222070/tags/Vyskow

És ha ez nem lenne elég van még egy ajánlásom a Csehekkel kapcsolatosan:
www.panoramio.com/user/1222070/tags/Praha

Érdemes megnézni.
Minden jót!

Üdv: Endre

 

www.panoramio.com/photo/15584166








 

www.panoramio.com/photo/15584575
www.panoramio.com/photo/15584645
www.panoramio.com/photo/15584546
www.panoramio.com/photo/15584014
www.panoramio.com/photo/15583874
www.panoramio.com/photo/15583731
www.panoramio.com/photo/15583435
www.panoramio.com/photo/15583327
www.panoramio.com/photo/15583685