REPÜLŐMÚZEUM  SZOLNOK

 

Nagy Andris: Múzeumi emlékeim 3: „ És jött a Viggen!”

 

 

 

200? november első szombatján a rebekán (Repülés Baráti Kör) egy ismerősömmel beszélgettem. Megemlítettem neki, hogy az Air Forces Monthly újság legfrissebb számában írnak arról, hogy a svédek kivonják a Viggeneket és adnak néhányat múzeumoknak is. Kifejeztem óhajomat, hogy milyen jól nézne ki egy nálunk a múzeumban. „Miért nem kérsz egyet?” - kérdezte. Megemlítettem, csak azt nem tudom kitől vagy mitől kéne kérni, és felvetettem kételyemet arról, hogy nevem, munkám kellő vonzerővel rendelkezik a döntéshozók megpuhítására. Erre közölte, ő ismeri az illetékes svéd tábornokot - aki egy rendes ember - megadja a címét én meg írjak neki levelet, biztos, hogy ad egy gépet. Mivel ismerősöm már szerzett magának egy Mirage-t - ami nekünk nem kellett -  elgondolkoztam a dolgon és úgy döntöttem, megpróbálom.

Mivel vonzerőmben nem nagyon bíztam, megkerestem a szolnoki alakulat akkori parancsnokát, és megkérdeztem hajlandó lenne e ő aláírni a kérő levelet. Nemcsak, hogy hajlandó volt de még felajánlotta segítségét a levél elkészítésében (ismerte angol tudásomat?) is. A levél elkészült, és a pk. úgy öntött még jobb lesz, ha a légierő pk. írja alá, ezért eljutatta hozzá. Az aláírás megtörtént a levél elment kb. december elején.

Januárban szóltak, levelet kaptam, menjek a T irodára érte. Svédországból jött, az ottani hadi múzeumból és egy fregatt kapitány írta. Közölte velünk, kérésünk meghallgatásra talált és kapunk egy  Viggent. Kérdezte, van-e Szolnok közelében repülőtér ahol le tud szállni a gép, van e hangár ahol hatástalaníthatják, tudjuk e kezelni a kiépített piropatronokat.

Azonnal rohantam a parancsnokhoz aki megint segített, ők elkészítették a repülőtéren való leszállás tudnivalóiról szóló  dokumentációt. Én a többi kérdésre pozitív választ adtam és az egészet elküldtük a fregatt kapitánynak. Nemsokára jött a viszont válasz amiben örömét fejezte ki segítségünkért, közölte megkezdődött az átadás szervezése, végül megemlítette nem azt a gépet kapjuk amit eredetileg megnevezett, hanem egy másikat. Na és, kit érdekel a száma, csak Viggen legyem!

Ekkor éreztem úgy, hogy szólni kéne kenyéradó gazdámnak a HIM-nek. Szokásomtól eltérően tömören csak annyit mondtam, hogy a svédek selejteznek és nekünk is adtak egy gépet. Mivel nem érdeklődtek a részletek után, én nem meséltem. Néhány hét múlva meghívót kaptam a HIM-be egy megbeszélésre a Viggenről. Egy egész kis csapat jött össze. Svéd részről egy hölgy aki a SAAB képviselője, a magyarországi svéd  katonai attasé a segítőjével és még ide sorolom a SAAB hazai megbízottját egy nyugdíjas ezredest.  Hazánkat a HIM főigazgató helyettese, az illetékes osztályvezető és még két ember akiknek nem tudtam a szerepét, meg én. A szolnoki alakulatot a törzsfőnök helyettese képviselte és a PR-os hölgy.

Az udvariassági körök lefutása után ahol egy részről az öröm kifejezésére került sor, hogy adhatnak, másik részről ugyan ennek a kifejezésére, hogy kapunk, rátértünk a lényegre. A katonai attasé elmondta a részleteket. A gép május 9.-én repül át. Előtte érkezik légi úton egy csoport amely végrehajtja a gép hatástalanítását. Szükséges az ötfős csapatnak szállás, étkezés és egy kocsi a mozgáshoz. Szeretnék, hogy ha megrendezésre kerülne, egy átadási ünnepség a gép érkezése utáni napokban. Műsor, svéd és magyar himnusz, díszbeszéd és talán valami büfé. Kéne csinálni egy meghívót több nyelven, hogy mindenki értse, azaz angolul és magyarul meg természetesen svédül.

A HIM képviselő közölte ez a minimum, az alakulat rendezi a szállást, kaját, kocsit, mivel ők vannak Szolnokon és ugyanezen okból az ünnepséget is. Viszont ők magukra vállalják a meghívó elkészítését. A töf.h. megtette halovány ígéretét a dolgok elintézésére, szállás, kaja, kocsi megoldható, zenekar van így műsor is lesz, svéd zászlót meg szerzünk. Egyéb dolgokról meg konzultálunk. Az attasé végül feltette a szokásos kérdést, van-e valami tisztázni való még? Szereplési vágyamat kielégítendő, rákérdeztem milyen eszközöket biztosítsunk az eddig jelzettek mellett, és a műszakiakat hozó gép tankol e Szolnokon, s ha igen ki fizeti a tankolást.  Rám nézett és azt monda az első kérdésemnek utána néz a második meg egy „good question”, ezt valóban időben tisztázni kell! 

Megegyeztünk egy újabb találkozóban, amit a svéd hölgy feljegyzett, hogy időben repülőjegyet rendelhessen, mert kiderült, csak emiatt jött el hozzánk.

A búcsú után ők el, mi meg folytattuk. A szolnokiak közölték meg tudják oldani a feladatokat, de a büfé az necces. A büdzsé kicsi, illetve most momentán nulla, ezt a HIM.nek kéne állnia. Ők közölték ez lehetetlen, mert hasonlóan szegények. Végül a „majd lesz valami „közös nevezővel szétváltunk. Én még hallottam, hogy valaki felsóhajtott „ki találta ki ezt a hülyeséget?”. Nem dicsekedtem.

Két hét múlva újabb találkozó, a felállás ugyanaz. Mindenki sikerekről számolt be. A vállalt meló elvégezve mondták a svédek, nálunk meg folyamatban van, mondtuk mi. Szolnok előadta lesz zászló, műsor, meg ami kell. (Barkas, szállás a laktanyában, kaja a tiszti étkezdében.) A HIM előadta a meghívó tervét. A katonai attasé megnézte (boldogan konstatáltam, neki sem a szeme rossz, csak a keze rövid) és megkérdezte, „ - A szövegek azonosak?. „ - Természetesen” szólt az önérzetes válasz. „Mert ő úgy látja nem így van” jött a megjegyzés. Megnéztük, igaza volt. Rövid szabadkozás, kijavítjuk, meg stb. Oké mondja a svéd akkor a múltkori kérdésekre reagálok. Köszönjük, nem kell semmi, mindent mi biztosítunk. A SAAB 340 kibírja oda - vissza az utat, nem kell tankolni. Meg én a saját keretemből rendeltem szállást Szolnokon és kocsit is béreltem. (Mintha valami legördülő sziklák robaját hallottam volna.) A repülőgép vezetőt elszállásoljuk a követségen és majd hazarepül a SAS-al. Mindenki boldog volt, svédek el.

Magyaroknál csak egy probléma! A büfé! Nincs keret! Szolnok és a HIM próbálja áttolni a másikra a dolgot. Megoldási javaslat a HIM-től. Legyen egy szűkített büfé 20 főre, azt talán ki tudják gazdálkodni, Szolnokkal együtt természetesen. Nem jó mondta a nyugdíjas ezredes, mert csak a SAAB huszonnégy VIP vendéget jelzett és abból nem húzhatunk. A totális letargiának az általam nem ismertek egyike vetett véget, amikor megszólalt „Jó! A HM protokoll állja a büfét nyolcvan embernek”. Felszállt a fehér füst, jöhet a Viggen.

Mi meg készültünk. Megrendeltük a tűzszerészektől a felrobbantandók robbantását, kiüríttettük a volt főiskola hangárt a munkákhoz. Ekkor szólalt meg L. Zoli: „ - Befér a Viggen a hangárba?”  „ Persze vazze” torkoltam le. De azért otthon megnéztem a magasságát. Másnap lemértük az ajtót és az 10 centivel kisebb volt! Jaj! Jön a svéd és nem tud bemenni, mi leszünk a hülyék. Mivel ezt a szerepet másokra osztottuk, kerestük a megoldást. Gumiból ki a nyomást, tán befér. Orrát megemelni, akkor a farok lemegy, ez már a Stafighternél is bejött.  Elhangzott a javaslat, hogy a vontató kocsi dús gázzal menjen, utána javítunk, de ez nem volt igazán szimpatikus. Az internetet böngészve, hátha a mi gépünk alacsonyabb, találtam egy adatot, magasság ennyi, lehajtott farokkal ennyi. Le lehet a farkát hajtani! Erre fogunk hivatkozni, a többi a svédek dolga!

Május 9.-én beindult a nagyüzem. reggel időben bementünk, bár a gép érkezését délután háromra jelezték. Jó döntés volt, mert a kaputól szóltak, hogy itt van egy lengyel kamion és a sofőr valamit a múzeumról magyaráz. Kiderült, amit elfelejtettek velünk közölni, hogy a kiszolgáló eszközök jöttek kamionon. Bevittük a reptérre és lepakoltunk. Minden volt, vontató villától kezdve a földi elektromos tápforráson át az üzemanyag leszívó berendezésig. Valóban gondoskodtak mindenről!

Délután, néhány perccel kettő előtt, leszállt a SAAB 340-es (gy.sz. 100008) az öt műszaki szakemberrel. Egy óra múlva megérkezett a Viggen is. Néhány áthúzás után leszállt és begurult. Vagy negyven - ötven ember várta, TV stábok stb. Egyik főnököm félrevont és közölte velem, a gépről nekem kellene nyilatkozni, beszéljük meg mit mondanék. Megbeszéltük és ezután a kutya sem keresett ez ügyben. Igaz este a főnökömet láttam a TV-ben felmondani a frissen megtanult információkat. Nem bántott a dolog, hisz nem igazán szeretek szerepelni, de ha azzal kezdi, hogy segítsek neki infókkal, mert nyilatkoznia kell, talán még jobban fel tudtam volna készíteni a szereplésre. Mikor a VIP elvonult bevontattuk a hangárhoz a gépet. A svédek oldalra döntötték a farkát és másnapra elraktuk pihenni a hangárba.

A következő napokban a svédek hatástalanították a gépet. Leszívatták a megmaradt üzemanyagot, átfúvatták az üzemanyag rendszert, megtisztítva azt az esetlegesen megbúvó kerótól. Kiépítették az összes piropatront a katapultból, a póttartály ledobó rendszerből. Ezeket mi begyűjtöttük és a tűzszerészek megsemmisítették őket. Egy két berendezést is kiszereltek, azzal hogy még nekik is szükségük van rá. Amikor a színes display-t szedték ki a fülkéből, megjegyeztem, nem igazából néz ki jól ez a lyuk a műszerfalon. Ekkor a szakember elővett egy másikat és mondta ezt fogja helyette berakni, mert ez ugyan hibás, de kiállítani jó lesz. Meglepett ez a hozzáállás, nem ehhez szoktunk. Félig összedobott, hiányos, lerabolt gépeket kaptunk korábban saját légierőnktől. (Csak a MiG-23MF gépen sajátkezűleg vagy 3-400 csavart pótoltam. Nem beszélve a szétvágott levegő csövekről, ami miatt nyithatatlanok a pneumatikus nyitó rendszerrel ellátott gépek.) Munkájukat nagyon magas színvonalon végezték, precízen pontosan tisztán. Semmit nem dobtak el, folyattak ki, nem kellett a munka végén takarítani utánuk. Látszott rajtuk nekik ez a természetes! Itt szeretném megköszönni munkáját Roine Larssonnak, Tomy Tykessonnak, Göran Nordböcknek, Stanko Nocelniknek és Roland Eriksonnak!

Május tizenkettedikén volt az ünnepélyes átadás. Sikerült ismerősömet becsempészni (akinek segítsége nélkül el sem kezdődhetett volna projekt) mert nem jutott neki hivatalos meghívó. Szép számú megjelent mellett az alakulat zenekara egy egészen kiváló, színvonalas műsort adott, a svédeknek nagyon tetszett. Mi is élveztük a hangár falának támaszkodva, mert speciel nekünk már szék nem jutott. A ceremónia után jött a büfé. Oda se hívtak, én meg oda nem megyek, ahová nem hívnak. El akartam sunnyogni, de a katonai attasé asszisztense szólt, hogy az attasé a büfénél találkozni akar velem. Ezért felmentem. Az attasé megköszönte a munkánkat, amivel segítettük őket. Jól esett a köszönet. És ha már beszéltünk megkértem, hogyha az általuk hozott repi anyagok közül  (posterek, preopektusok) ha maradna, megkaphatnánk, hogy a látogatóink között is terjeszthessük. ”Off course” volt a válasz és azonnal intézkedett, hogy a maradékot csomagolják össze nekünk azonnal, hisz akinek kellett belőle már elvette a magáét.

Másnap 13.-án jött a 100005 gyári számú 340-es a műszaki állományért. A gép korábban a svéd AWACS program gépe volt, de most az antenna nem volt rajta és a berendezések is hiányoztak belőle. Viszont az ülések bőr borításúak voltak.  Érdekes volt, hogy a gép szárnyának alsó részén az üzemanyag tartályoknál a pára kicsapódott és ráfagyott a felületre. Elbúcsúztunk a svédektől átadva ajándékainkat egy-egy üveg tokaji bort Nem ismerték a márkát és kérdezték jó ez a bor? Igen válaszoltuk ez a leghíresebb magyar bor. (Nem udvariatlanok voltak azzal, hogy érdeklődtek a minőség iránt, mert nem tudták, hogy ezt mi vettük saját zsebből és nem hivatalosan kapták. Mert gondolhatták, ha a pilóta, aki áthozta a gépek kapott ajándékot, akkor ők is.) Még egy magyar zászlót is kaptak, mert azt kérték, mivel minden országból ahol gépet adtak át vittek haza egyet az irodájuk falára, egy magyar is kell.

 

Végül is jó buli volt, mert kaptunk egy szép repülőgépet és a körítésen jókat röhögtünk.

 

Nagy András