Ez az írás nem akar a hivatalos beszámoló elé menni, aminek elkészítése még sok munkát kíván a Roncskutatóktól. Az esemény viszont annyira friss, hogy mindenképpen szeretnék hírt adni róla.

Tehát: ez egy beszámoló a feltárás helyszínén szerzett élményeimről, illetve, hogy legyen a dolognak előzménye is, ide szerkesztettem a Múzeum által a sajtó számára készített előzetes anyagot.

Nagyon remélem, hogy a szenzációs leletről szóló részletes beszámolót is módunk lesz Nektek bemutatni.

Köszönet a Múzeum vezetésének és Magó Karcsinak, hogy jelen lehettem a feltáráson, ami rendkívüli élmény volt számomra. Remélem, hogy itt és most sikerül belőle valamit visszaadni.

HS

             << Bábosik László, aki a háború idején 8 éves volt, emlékszik egy légi harcra, amely Újszász felett zajlott 1944-ben. Az idős szemtanú így idézi fel a történteket:

„azokban a napokban, amikor az újszászi templomtorony égett, láttam, hogy Újszász felől két repülőgép közeledett a tanyánk felé. Az egyik menekült, mert az üldöző gép folyamatosan lőtte. Átrepülték Újszász felől a Tápió-folyót, miközben az első gép füstölt. A tanyánk közvetlenül a Tápió-gát tövében volt. Apám kint állt az udvaron és gyorsan bezavart a házba, mert a tanya mögötti nyárfák tetejét majdnem levitte az egyik gép. Ekkor az üldözött gép – amelyen apámék látták a vörös csillagot -, hirtelen visszafordult a Tápió irányába. Ekkor már darabok hullottak le a gépről és égett is. Amikor a tanyánk felett átrepült, apám látta, hogy a pilóta kiugrott az égő gépből, de ekkor már olyan alacsonyan volt, hogy az ejtőernyője ki sem nyílt, és a gép a következő pillanatban becsapódott a földbe, ahonnan óriási vízoszlop tört fel, mivel elég szikes és lápos volt a terület. A pilóta meghalt, a sorsáról továbbiakat nem tudok, de emlékszem, hogy apám behozta a tanyába a pilóta fejhallgatóját és a gép szárnyából egy darabot, ami sokáig ott volt a tanyánk udvarában.”

A kutatást 2006-ban Hegedűs Attila, Sípos Sándor és Magó Károly kezdték el. A repülőgép lezuhanási helyét 2006. augusztus 23-án sikerült műszerrel kimérni és a típusazonosításhoz szükséges darabokat a felszínre hozni. Megállapítható, hogy a talált darabok egy szovjetgyártású La-5FN típusú gépből származnak. A lelet érdekessége, hogy Magyarországon ilyen típusú repülőgép roncs eddig nem került elő.

A La-5-ös prototípusa 1941 decemberében készült el, de csak 1942 márciusában emelkedett először a levegőbe. A La-5-ös maximális sebessége 600 km/h volt 6450 méteren. A La-5 FN típus változat az 1943 áprilisában kezdődő teszteken már 642 km/h sebességgel repült 6300 méter magasan. A típusból összesen 9920 darab készült.  A Szovjetunió legeredményesebb ász pilótája Ivan Kozsedub a Szovjetunió háromszoros hőse is repült La-5-ösön és 62 igazolt légi győzelmének egy részét ilyen géppel aratta.

A rajzon a La-5F típusváltozat látható. Az előkerült darabok alapján valószínűleg hasonló volt a megtalált roncs eredeti festése.

A roncs történetének kutatása az szovjet veszteséglisták és a szárazföldi harcok tanulmányozásával kezdődött. A kivonuló német csapatok 1944.11.10-én gyújtották fel Újszászon a templomtornyot, tehát a szemtanú által felidézett légi harc a november 10.-e utáni napokban volt. Ebben az időszakban Jászberény környékén dúltak a szárazföldi harcok, melyeket a szovjet és a magyar-német légierő intenzíven támogatott. November 13.-án, 14.-én és 16.-án voltak heves légi csaták, melyekben a harcoló repülő századok nagy veszteséget szenvedtek mindkét oldalon. A kutatás során fontos momentum volt, hogy a légi harc –Bábosik László szemtanú emlékei szerint- kis magasságban zajlott, ezért a német és magyar légi győzelmi jelentések között a kismagasságban lelőtt repülőgépeket kerestük első sorban. Egy ilyen igénylést találtunk Heinz Ewald főhadnagy 1944. november 16.-án jelentett egy lelövést kismagasságban, ezért valószínűsíthető, hogy ez a gép került elő.

Sajnos  a szovjet pilóta nevét eddig még nem sikerült kideríteni, valószínű, hogy a szovjet 5. Légihadsereg 279. Hadosztályban szolgált.

A történeti kutatásokat Punka György és Horváth Gábor segítették.

Heinz Ewald főhadnagy így emlékezik vissza a november 16.-ai bevetésre:

„Szolnok-Debrecen-Tokaj légterében szabadvadászat volt feladatunk. Szolnok felett erős légvédelmi tüzet kaptunk, majd megcsillant a nap az ellenséges vadászok kabintetején. A kisérőm magassági fedezete mellett kezdődött a harc. 100 méter magasan fordulóztunk, majd 80 méter magasról a Tisza árterébe csapódott.”

Heinz Ewald főhadnagy1943-tól szolgált az 52. vadászezrednél a keleti-fronton. 1944 októberétől harcolt Magyarország felett. A Jászberény környéki harcok után, 1944 november 30.-án kapta meg a Német kereszt arany fokozatát. 1945 január 2.-án lőtte le 50. ellenfelét. Utolsó légi győzelmét 1945 április 16.-án aratta egy Jak-9 felett.

Heinz Ewald főhadnagy 395 bevetésen összesen 84 légi győzelmet aratott.

A német légierő sikeres ásza 2002 március 14.-én hunyt el.

                                          Ewald főhadnagy egyik Me-109-ese

A megfelelő szakhatósági engedélyek megszerzése után a repülőgéproncs kiemelését a Szolnoki Repülő Múzeum, az MH. 86. Szolnok Helikopter Bázis és a Magyar Roncskutató Egyesület kutatói hajtják végre. A leletmentés 2007.09.03-09.07. között kerül végrehajtásra. A kiemelés logisztikai és technikai biztosítását az MH. 86. Szolnok Helikopter Bázis végzi.

>>

Először jártam repülőgéproncs-feltáráson. Biztosíthatlak: nem mindennapi élmény!

Ez itt a tábor, Újszásztól kb. 5 km-re, amit végig a Tápió nevű folyócska gátján kell megtenni. Már ez sem akármilyen kaland: ha szembe jön valami, lehet tolatni akár kilométereket is a legközelebbi elkerülési lehetőségig. Nekem csak  kb. 500 métert kellett... 

A feltárás a Roncskutatók szervezésében

a Szolnok Helikopter Ezred és a Katasztrófavédelem segítségével történt, a résztvevők egy része a helyszínen táborozott.

A korábban már felderített és részben megásott (lásd a sajtóanyagot) helyszínt most markolóval "támadják".

A gödörben végzett munka nagy óvatosságot és figyelmet igényel: a kanálnál

Magó Karcsi, a feltárás vezetője.

A markoló kezelője is feszülten figyel.

Valami van!

A gödör környékén kenőolaj szaga terjeng.

Közelről is meg kell szagolni. Meglepő hatással van az emberre a hatvanegynéhány éves olaj szaga, mint a múlt lehelete.

Egy felfelé álló légcsavartoll a gödör alján.

Azt jelenti hogy jó mélyre kell majd ásni, de minden bizonnyal érdemes!

A markoló kanala ide már durva, megkezdődik a kézi munka. Az olaj szagát erős  benszinszag válja fel.

Groszi - mert ő tartózkodik a kalap alatt - valami olyat lát, amit mi még nem.

Ez egy műszerfal (vita tárgya hogy elülső vagy oldalsó panel) maradványa, hátul sok vezetékkel.

Munkába veszik.

Egy ampermérő skálája bukkan elő a szutyok alól.

Ez egy gépágyú závárzata, egyenesen lefelé mutat.

Érdekesnek ígérkezik, Groszi megfelelő pozíciót talált a fényképezéshez.

A körülásott gépágyúra kötelet kötnek.

Már fent is van.

A gépágyú környékét a tűzszerészek vizsgálják át, hiszen a roncsok között könnyen lehet éles lőszer is.

Ez volt 3.-án este 6 óra tájban.

4.-e délután van, egész nap esett az eső, a gát agyagos tetejét mintha gépzsírral kenték volna be, de valahogy mégis kiautóztam.

A munka nem állt meg, a gödör vallatását végigcsinálták az áldatlan körülmények ellenére is.

Ez itt a "teríték" egyik fele...

...ez pedig a másik.

A gödör mélyéről (a légcsavar kiálló tolla 2.3 - 2.5 m-en lehetett, a motor közel 6 méteren) előkerült az AS-82 motor blokkja, ez a legnagyobb méretű roncsdarab.

A gép többi részének jelentős hányada fából, bakelit-szerű lemezekből készült, amelyek a földben az eltelt 63 év alatt megsemmisültek.

A felszínen egykor szétszóródott maradványoknak nyilvánvalóan semmi nyoma nem maradt ennyi idő után.

A motor oldalához elszántan kapaszkodik cső-lábaival a letört benzinbefecskendező szivattyú.

Jó néhány előkerült a 14 hengerből. Néhány a motorblokkon is maradt, de ezek egyikén sem volt rajta a  hengerfej.

Egy szelep a motorból. Teljesen fényes maradt, "igazolván", hogy a szovjetek "képtelenek voltak minőségi anyagok előállítására".

A légcsavar-agy...

...és az egyetlen előkerült toll. Ez állt ki a földből.

A két gépágyú, köztük lőszer-hevedertagok. A gépágyúkat a tűzszerészek már megvizsgálták és lőszertől mentesnek nyilvánították.

Egyébként a feltáráson egyetlen éles lőszer sem került elő, de ezt különösebben senki sem bánta.

Feltehetően a pilóta ellőtte készletét az utolsó töltényig.

Csak hogy lásd, milyen könnyen lehet a roncsokból olvasni. Ez az olajszagú darab gyűrött lemezt és valamilyen szövetanyagot tartalmaz. Nekem reménytelennek tűnik kikövetkeztetni, de később biztosan kiderül a mibenléte.

Na, ez egy kísérteties élmény volt. Esik az eső, jó sötét van, az ásásnak vége.

A földből feltört a talajvíz, tetején olaj úszik, a gödör oldalát úgy alámosta, hogy félpercenként omlik be egy-egy darab, nagy csobbanással.

Olyan, mintha a föld rossz néven vette volna titkainak firtatását és most sértődötten visszazárja a gödröt...

A kiásott leletek feldolgozása már komfortosabb körülmények között folytatódik.

Szomorú aktualitás: a roncskutatók ezt a feltárást

halott barátjuk, a 2006. októberében, két társával szolgálatteljesítés közben hősi halált halt

Baksa Tamás

 főtörzsőrmester

tűzszerész emlékének ajánlják.

 Valamennyien kis gyász-szalagot viseltek a munka során.